Köszönjük Dr. Szolnoki Istvánnak a következő cikket:
Az ellopott jövőnk
Az 1997-ben az Egyesült Államokban kiadott könyv (Our Stolen Future, Dutton Book) igazi csemege mind a laikus környezetvédő, mind a szakember számára. A két tudós, Theo Colborn (eredetileg zoológus, aki a kíváncsisága révén több szakmába, így az endokronológiába is beletanult) és John Peterson Myers (ökológus) közös munkásságának eredményeit környezetvédelemre szakosodott 25 éves tapasztalattal rendelkező író, Dianne Dumanoski segítségével ismerhetjük meg érdekfeszítő “detektívregény” formájában.
Nyugaton – Amerikában legalábbis – úgy tűnik, hogy kezdik komolyan venni a környezetvédelmet. Az előszót maga az Egyesült Államok alelnöke, Al Gore írta, felhívva a figyelmet az ember okozta környezetszennyezések, egészségkárosító hatások folyamatosan megjelenő újabb és újabb bizonyítékaira.
Feltehetően neki is szerepe van abban, hogy a könyv megjelenését követően az USA-ban mind központi forrásokból, mind alapítványi pénzekből számos új kutatást indítottak be – melyek többek között Colbornék vizsgálatait erősítik meg és a hormonkárosító mesterséges anyagok elterjedését vizsgálják, használatának korlátozását, végső soron betiltását célozzák.
A 70-es évek óta már sokat tudunk az ember alkotta vegyi anyagok közvetlen egészségkárosító hatásairól (pl. a légzőszervi megbetegedések emelkedéséről), a daganatkeltő, sőt az embriotoxikus hatásairól is. Az utódok szaporodását gátló hatásokról azonban korábban csak feltételezések voltak. Ebben a könyvben viszont a szerzők megtörtént esetek részletes ismertetésével bizonyítják.
Először megismerjük az áldozatokat: sirályokat, jegesmedvéket, sőt több bizonyított emberi esetet is. Ezt követően jó detektív módjára a kutatók, epidemiológusok az áldozatok hasonlóságából, a jellegzetes sérülésből kiindulva megkeresik a közös okot, s megtalálják a tettest is. Miközben kirakójátékhoz hasonlóan állítják össze a teljes bűntényt, könnyedén és olvasmányosan ismertetik az emberi szervezet idegi és hormonális szabályozását, a kettő közötti szoros kapcsolatot. Részletesen kitérnek a nemi hormonok szerepére, a szaporodás biológiájára is.
A nemi hormonok és az ember által mesterségesen létrehozott hormonszerű anyagok bevitele a szülőknél sőt, az újszülötteknél, általában nem okoz látható elváltozást. Valójában ezek az anyagok súlyosan károsítják a természetes nemi hormonokat és az endokrin rendszert. A károsító hatás elsősorban a következő nemzedék reprodukciós képességét érinti. Az utódok másodlagos nemi jellege nem alakul ki, vagy kóros módon fejlődik. Például a nemi szervek csökevényesek, rosszul fejlettek lesznek. Küllemükben és viselkedésükben a nőstények férfiassá (maszkulin típusúvá) válnak, a hímek nőiesek lesznek (feminizálódnak) vagy hermafroditákká alakulnak. Végső soron elvesztik az utódok nemzésére, gondozására vonatkozó képességüket. A hormonkárosító anyagok hatására mind több állatfajnál figyeltek meg addig szokatlan számban homoszexuális egyedeket. Az előjelek című fejezetben a reprodukciós problémák miatt kihalással fenyegetett állati populációkról van szó, megemlítve, hogy hasonló veszélyek fenyegetik az embert is.
A méhen belüli hormonhatás változatosságát az egerek példáján mutatják be: az egereknél természetes körülmények között is megfigyelhető, hogy az újszülött nőstényegérkék közül átlagosan minden hatodik agresszívabb, “csúnyább” leánytestvéreinél. Az egy alomból származó nővérkék között mindig akad olyan, amelyik küllemében, viselkedésében is férfiasabb a többi egérlánynál. E különbség megmarad, sőt erősödik későbbi reproduktív ciklusaiban is. A “csinosabb” egérlányok többször lesznek vemhesek, végül több utódot hoznak létre, mint agresszív, “csúnyább” testvéreik. Kíváncsi amerikai kutatók császármetszés segítségével, majd követéses vizsgálattal állapították meg, hogy az egérlányok közül később mindig azok lesznek agresszívabbak, amelyek a méhen belül (rendszerint 6+6 az újszülöttek száma) két fiútestvér mellett helyezkednek el. A többi egérlány, melyek mellett egyik vagy mindkét oldalon leánytestvér fejlődik, csinosabb, a hímek részére vonzóbb lesz. Bár az utódok neme ismereteink szerint genetikailag már a fogamzáskor eldől, a másodlagos nemi jelleg kialakulásában döntően a méhen belüli fejlődés során kapott hormonhatásoknak van szerepe. A női nemi jelleg kialakulásáért felelős ösztrogén hormonok és a hím jellegért felelős tesztoszteron hormon mennyisége között egyensúly van. Ha ezek koncentrációja – a korábbi módszerekkel nem is mérhető mértékben – néhány milliárdnyi részben eltér, az már az egyik vagy a másik nemi jelleg erősödéséhez, illetve gyengüléséhez vezet. A fiútestvérek mellett elhelyezkedő egérleány a méhen belül többlet tesztoszteront kap, ezért fiúsabb lesz nővéreinél. Ezek a normán belüli eltérések adják a természetes variációkat. A szervezetbe a természetesnél ezerszer, százezerszer nagyobb dózisban bejutó mesterséges hormonhatású vegyi anyagok az élővilágban meglévő törékeny egyensúlyt borítják fel (ld. 1. ábra).
A könyvben részletes leírást olvashatunk arról, hogy az egyes hormonhatású, emberalkotta tökéletlen vegyületek miként tévesztik meg a szervezet hormonrendszerét, hogyan tudnak az igazi, természetes hormonoknál is erősebb hatást kifejteni. A könyv áttekinti az eddig ismert hormonhatású, az utódokban súlyos károsodást okozó szintetikus vegyületeket. Érdekes módon 1938-ban csaknem teljesen egybeesett a brit Edward Dodds közleménye a diethylstillbestrol (DES) nevű szintetikus hormon előállításáról és a svájci Paul Müller közleménye a csodálatos rovarirtó szer, a DDT felfedezéséről. Mindkét kutatót hatalmas elismerésben részesítették. Dodds-ot a sokáig csodagyógyszerként használt szexhormon előállításáért lovaggá ütötték, Müller a mindenható peszticidért Nobel-díjat kapott. Jó 12 évvel később állapították meg, hogy a két vegyület között rendkívüli rokonság van. Bár a DDT-t rovarirtónak és nem nemihormonnak tervezték, később kiderült, hogy ilyen hatása is van. Például fiatal kakasoknak adva ösztrogén hatást váltott ki, feminizálta őket. A hím egyedeken a herék fejletlenek voltak. Ez más állatfajoknál is megfigyelhető volt. A DES-t eredetileg terhes anyáknak a fenyegető vetélés kivédésére adták. Később megállapították, hogy a terhesség megtartásában gyakorlatilag nincsen szerepe. Ellenben a terhesség bizonyos korai stádiumában adva a magzatra nézve súlyos következmények várhatók. A leánygyermekeknél felnőttkorban hüvelyrák kialakulásával kell számolni, melynek esetleges kivédése csak súlyos, totális műtéttel történhet. A “DES lányoknál” felnőttkorukban a másodlagos női nemi jelleg fejletlenségét tapasztalták, a könyvben említett példánál abnormálisan fejlődött nemi szerveket, illetve méhet találtak.
A DDT és a DES felfedezését követő fél évszázadban temérdek hozzájuk hasonló készítményt gyártottak. A hormonkárosító hatású anyagok között szerepelnek egyes PCB-k (a poliklórozott bifenilek száma 209), dioxinok (számuk 74) és furán vegyületek (számuk 135). Hormonkárosító tulajdonságukra a könyv konkrét eseteket, baleseteket idéz, amelyek során egyes állatfajoknál – vagy az embernél – a bevezetést követően 15-20 év múlva észlelték a szaporodási problémákat. Például a Vietnámban repülőről, helikopterről, háti permetezőről kiszórt dioxinnal szennyezett lombtalanító káros hatását 15-20 évvel később bizonyították a nemzőképtelen amerikai veteránoknál. Az Egyesült Államokban felhasznált és környezetbe kikerült PCB molekulák évtizedek múlva az Északi sarkkörön túl a jegesmedvéknél okoztak szaporodási problémát.
A szerzők Sherlock Holmes-t megszégyenítő alapossággal követik nyomon a gyár környékéről elterjedő PCB útját, bemutatva hogyan jut el a rendkívül veszélyes hormonkárosító anyag a Föld minden részére, például az Egyesült Államokból az Északi- és a Déli-sarkig. Ezek az emberalkotta, “kiváló”, rendkívül stabil vegyületek évtizedek alatt sem bomlanak le, folyamatosan jelen vannak környezetünkben. Az eredeti kibocsátás helyétől a szennyezett vízből bejutnak a táplálékláncba, s egyre nagyobb mértékben halmozódnak fel (kumulálódnak) az állati szervezetekben, végül a csúcsragadozókban és az emberben. A szerzők által közölt klasszikusnak tekinthető ábra szerint a PCB koncentrációja a csúcsragadozó, például a távoli jegesmedve húsában több milliószor nagyobb, mint a kibocsátás helyén a szennyezett vízben volt (2–3. ábra).
A könyv nagy erénye, hogy felsorolja e veszélyes anyagokat, melyek közül többet (például a DDT-t és a DES-t) már betiltottak, ismerteti leggyakoribb felhasználási területeiket (rovarölő-, gombaölő-, gyomirtószerek, különböző szigetelőanyagok, festékadalékok, olajszármazékok, égéstermékek), és ami szokatlan, a felfedezők mellett a gyártókat is megnevezi, mintegy számontartva azok el nem múló felelősségét. A könyv végén tájékoztatást kapunk a védekezés szerény lehetőségeiről. Hogyan óvjuk, ellenőrizzük ivóvizünket, táplálékainkat, mi volna a teendő a vegyipartól egészen a kiskertekig.
Bízunk abban, hogy a könyv hamarosan magyar fordításban is megjelenik, és az érdeklődő környezetvédőkön kívül eljut a vegyipar képviselőihez, a mezőgazdasági szakemberekhez és a hatáskörrel bíró önkormányzati és kormányzati szervekhez is.